G’már hatima tova! Jó végső bepecsételést!

Jom kipur, Kol nidré, bélyeg

Világod teremtve a Fényt Te adod!
Komor, bús felhő fedi fényes Napod

Tisztuljon az ég már!
hat ima tovaszáll…
Bűnbánóan néz, vár…
Oldásért odaáll,
Mélyül el magába,
Borul le most térdre,
Gondol önmagára
Néped, bánón kérve
Pecsételt beírást
Az Élet Könyvébe
Nevetést, nem sírást,
Irgalmad remélve.

Bocsáss meg! Engedd látni fényes Napod
Világod teremtve a Fényt Te adod!

Az előimádkozó háromszor, majd a közösség háromszor ismétli ezt a részt:

Bocsánatot nyer Izrael fiainak egész közössége, még az idegen is, aki közöttük tartózkodik, mert az egész nép tévedésből [tette].
(4Mózes 15:26.)

Ezt tehát összesen hatszor mondjuk el, innen jön a “hat ima” a versemben.