Most nemrég volt 13 éves! Bár mitzva. Első felnőtt Tfilin kötés. Emlékszem. Megható volt számomra.
És, tessék! Már előimádkozó! Látom rajta, hogy izgul és örül – egyszerre. Messze a legfiatalabb. Mindenki szeretettel figyel rá. Úgy érzem, mindenki büszke! Joszi megy mindenki előtt. Kicsit még halkan, igaz. És határozottan, bátran olvas. Belemerül, egyre inkább.
Hogy lehet ilyen fiatalon ennyire erősnek lenni? Ott van mögötte Bálint, az apja. És Sarah, az anyja. És az egész család (heten vannak gyerekek otthon), Báruch rabbi, a teljes közösség, a jesiva és az egész (haszid) zsidóság. Nagy erő ez!
Ez egy vasárnap reggel. Kis minján, kevesen (elegen) vagyunk. És délután már Joszi utazik is vissza az iskolába. Már péntek este is Joszi volt az előimádkozó! Persze, akkor sokan voltunk az imán. Persze, akkor nem készülhetett felvétel.
Előre megbeszéltük, hogy fotózni fogok. Kicsit korábban akartam érkezni. Joszi is korán jött (egyedül) és az utcán “véletlenül” találkoztunk. Így együtt érkeztünk… (Kicsit később megjött az édesapja is.)
Valami változott bennem. Erősebb lettem, azt hiszem.
Skajah! Bravó! Gratulálok! Köszönöm!
Ezt írta a zsido.com az előimádkozóról : “A közösségi imát irányító férfit söliách cibur-nak (a gyülekezet küldöttének) nevezték. Az idők folyamán ezt az előimádkozót különféle nevekkel illették: sác (a söliách cibur héber betűszava), báál tfilá (az ima mestere), illetve cházán (kántor). Az utóbbi elnevezést napjainkban azokra használják, akik hivatásos söliách cibur-ként szolgálnak. A „gyülekezet küldötte” azonban nem feltétlenül hivatásos kántor vagy rabbi. A gyülekezet bármely felnőtt férfi tagja betöltheti ezt a tisztet. A „küldött” nem közvetít a gyülekezet és Isten között, csupán a közösség által meghatalmazott személy, aki megbízásukból elmondja az imákat[1]. Az istentisztelet folyamán szerepe annyi, hogy bizonyos pontokon megadja a végszót és ezáltal összehangolja a gyülekezet imáit, és megadja azt a ritmust, melyet a többiek követhetnek.”