Két világ közé szorultam – hogyan hozok döntést?

Két világ közé szorultam - döntés

Két világ közé szorultam.
Egyrészt velem van a múltam,
A hétköznapi életem,
Melyben élek és létezem.
És van az ősi világom,
Hol az vagyok, aki járom
A micvák, parancsok útját,
Tanulom a népem múltját.
Üres a zsebem Sabaton,
Mikor az imát hallgatom.
Lassan héberül olvasok,
Minden pénteken ott vagyok
Elől a zsinagógában,
Fehér ingben és kipában.
És a Jom Kippuri böjtök!
Nem eszem és kitlit öltök.
Sok mindent tartok, mi látszat…
Hol az igazi alázat?
Mert pénteken hazaérve,
Azt veszem magamon észre,
Megint, mint régen, úgy vagyok,
Telefont, villanyt kapcsolok…
És vannak dilemmás napok,
Több feladatot is kapok.
Imádkozni kéne mennem
És munka is várna engem.
Mi legyen, döntést hogy hozzak?
Ahol nem vagyok, mit mondjak?
Magammal kell elszámolnom!
Belül van a legfőbb dolgom.
A belső békét keresem
Ez a Shalom, ez kell nekem!
Belém épült néhány dolog,
Van micva, mire gondolok!
Tfilint szívesen rakok fel,
Ez megy jól, gondolnom sem kell.
Már csak a zsinagógában,
Meg a zsidó iskolában,
Vagy egyéb kóser helyeken
Olyan a hús, hogy megeszem.
Mindegy, mit teszek, hogy vagyok,
Mint születtem, az maradok.
Két világ közé szorultam
Harcol jelenem és múltam
Bárhogy döntök: mi rossz, mi jó
Maradok örökre zsidó.

Elágazások. Háromszögek. Tükörkép.

Tart a sátoros ünnep, a Szukot. A Tóra örömünnepe, Szimchát Torá jön most hétfőn. Három éve (2016) ott voltam a zsinagógában és életemben először vettem részt ezen az örömünnepen. Fantasztikus élményeim vannak róla.

Lulávot lengetek Bristolban

Két éve (2017) Bristolban jártam ebben az időben és el akartam menni erre az ünnepre a zsinagógába. Tartottak ugyan szukot ünnepet, ott is voltam az első napon, lengettem Lulávot is a Szukában. (A fotó a zsinagógában készült.) Ám a többi napokon, így az utolsón is, zárva volt a zsinagóga, nem volt meg a minján… Így tehát lemaradtam erről a buliról. Múlt évben (2018) ott voltam, azt hiszem (nincs róla igazán emlékem, csak dereng valami).

És idén (2019) egy négynapos önismereti csoport, továbbképzés esik erre az időre: péntek, szombat, vasárnap, hétfő. Tépelődtem magamban az első két Luláv-lengetéses nap után. Ekkor született ez az írás, ez a “gyermeteg” versike. Jött belőlem. Le kellett írnom. A vége olyan lett, mint József Attila versének (Smá Jiszróel) utolsó sorai:

a véghetetlen szeretet
szavát kiáltom, bármi essék:
Smá Jiszróel!

Szeretnék ott lenni a négy napos eseményen! És szeretnék a Vasváriban lenni pénteken és vasárnap este és hétfőn! Mindegyik fontos. Megint lemaradok? Hogy nézzek erre a kérdésre? Bárhogy döntök, lemaradok valamiről, vagy akármit is teszek, úgy lesz “jó”? Szombatot szegek, vagy egyre több mindent tartok meg a micvákból?

Harc. Vesztes és győztes

Idézet egy hozzám nagyon közel álló és bölcs barátom leveléből:

Ugyan nem vagyok ott minden pénteken, gyertyát azért gyújtok, ha tehetem. Villanyt gyújtok, megengedem magamnak… De egyre többet jut eszembe anyukám temetése, és hogy megtartsak egy szombatot. A rabbink azt mondja, ahány micvát betartok épp, az remek. Hallom az egyik rokonomat (aki hirtelen nagyon zsidó lett), ahogy szigorúan mondja a fiamnak, aki (sajnos, az én életem következtében) távol került a vallástól, hogy “nem családtag”. A rabbi hozzáállása szimpatikus, a rokoné nem. És ott van egy neológ rabbi ismerősöm.

Szabadon, örömmel kapcsolódni, hagyományokat ismerni, érteni, sokat tudni, tanítani, a lényeget őrizni (élet), szeretni.
Tilalmakból semmi, önszántából, az életet szeretve annyi micvát és azt, ami belülről jön, lelkiismeret-furdalás nem kell, a világot jobbá tenni, a lángot őrizni igen.

Azt hiszem, nekem ez jön belülről, ezzel tudok azonosulni.
Nagyon tetszenek a versek.

Mari ezt írta:

“Igy es jó…” szokta volt mondani egy Erdély-elkötelezett ismerősöm. Szóval – szerintem – mincsen baj ezzel, se a verssel, se a prózával… Csakhát Te dönthetsz csupán Magadról (és a döntést megkönnyítheti valamennyire, hogy vállaltan nem “végleges”), tehát se én, se a többi olvasó nem veheti le rólad a választás terhét. Ott a csapda, hogy bárhogy döntesz, marad a kétely, hogy talán mégis máshogyan kellett volna… Hát ilyen ez…úton-sínen vagyunk, amíg még itt. De dönteni kell az útelágazásnál, mert az anyagi világ ilyen természetű. Hátulról beléd-jönnek, ha csak álldogálsz és hezitálsz…

“Csak a változás állandó”- mondják…és tényleg, amíg képesek vagyunk rá (vállaljuk a kockázatát), addig “élünk”, azután már csak egy-helyben, körbe-körbe járunk.
Ahogy számoltam: 2 hét múlva már biztosan találkozunk a Vasváriban, hacsak azért nem, mert a lányom Bécsben lesz, a kutyája meg nálam landol… Dehát idő úgysincs, mi az, hogy 2-3 hét? Legyen szép, izgalmas az elkövetkező időszak!!! A vers sorsa a Te kezedben van, de mindenképp jó, hogy megírtad! Shalom a Szalonból: Mari