Néha írok. Jön. Könnyebb leírni, mint benttartani… született egy vers “Bámulom a holdat…” Így kezdődött. Sok minden van benne, míg eljutottam az utolsó szóhoz: Örökkévaló.
Domján Gábor barátom nagyszerű zenész, énekes, zeneszerző. Kicsit (nagyon) átalakította az eredeti verset, megzenésítette és el is játszotta, felvette nekem – születésnapi ajándék.
Nekem tetszik. Köszönöm, Gábor! Sokat gondolkodtam, feltegyem ide, vagy mégse? Hát, itt van!
Felnézek az égre,
Bámulom a holdat…
Gondolkodom azon,
Mit hoz majd a holnap…
Véget ér az élet,
Mit – most már – megszoktam:
Hetek óta már, hogy
karanténban voltam.
Örüljek vagy féljek?
Hogyan tovább innen?
Hiszen megváltozott
Az életben minden.
Szeretem a csendet,
A tiszta levegőt,
A nyugodt imákat
A Zoommal délelőtt.
Tényleg vágynék arra,
Újra busszal járjak?
Vagy, hogy a tömegben
Villamosra várjak?
Újra jöjjön vissza
Dugó az utakon?
Gondolkodom azon,
Tényleg ezt akarom?
Jó nekem, ahogy van!
Most éppen így látom.
Ami előtte volt,
Azt vissza nem várom!
Ami nyomaszt, nem kell:
Az, biz a félelem!
Hogy valami farkas-
szemet néz énvelem.
A politikusok
Kapkodva döntenek,
Naponta jönnek ki
Újabb vad ötletek.
Nem hiszek a harcban.
Szeretem a békét.
Maradnék jelenben,
Nem várom a végét.
Most ugyebár MOST van,
Sok minden ajándék.
Szeretném, ha itt is
Örömet találnék!
Vigyázz az életre!
Rendesen moss kezet!
Tudd, ki tart kezében
És van mindig veled!
Rettegés, félelem
Nem ad jó tanácsot,
Inkább a szeretet
Az igaz barátod.
Nyomasztó a múltad
A jövő ijesztő
Előre vagy hátra?
Ez mind csak útvesztő!
A jelen pillanat:
Száguldó fényhajó.
Mindig volt, mindig lesz,
Hisz Örökkévaló.
A fényképet 2013-ban készítettem. Régen volt. És a hold akkor is olyan volt, mint manapság… Én, azt hiszem, sokat változtam…