Üres minden, néptelen pályaudvar

Meghalt a mosoly

Meghalt az utcán a mosoly!
Mindenki maszkjában fogoly.
Üres a repülőtér,
Mint egy kihalt lőtér.
Mindenkitől messze ülök,
Mikor utazom, ha repülök.

Kedvesen nézek rád, nem látod.
Magadba zárva az utad járod.
Már nézni sem merünk egymásra,
A tekintet is reszket, bezárva.
A maszk meggátol.
Félünk egymástól:
Tán a másik gyilkos!
Fertőző vírus, mit hoz.
Ne gyere közel!
Karom nem ölel.
Kezet sem fogtunk
Erről leszoktunk,
Már pacsit sem adok,
Elzárva vagyok.

A szüleim féltek…
Sokmindent túléltek
De milyen áron!
Nem volt mosoly a szájon.
Lemondtak haSemről,
Minden halott innentől.


A fizikai test létezik,
Lelkünket megmérgezik
A maszkok, a korlátok.
Újabb csapás! A maszk: átok.
A mosolyt megölő félelem,
Úgy látom, azt képzelem,
Rosszabb a halálnál,
Mert abban haza találnál.


Vigyázzunk egymásra!
Legyünk hát bezárva…
Haljon meg a kapcsolat!
Nem látom az arcokat…
A vakcina, az új bálvány,
Nevet rajta a járvány.
A vírus oly sokat ölt,
Ő is új maszkot ölt.
Elbújik, új mutációt hoz létre,
Így terjed tovább, marad élve.


Nem tudom, mi a jó megoldás!!!
Ami biztos nem, az az oltás!
Sokkal jobban bízom az imában,
Mint létezni a maszk-igában.
Megadom magam! Csak ember vagyok.
Nevetni, örülni, találkozni akarok!
A nácik elől bujkálni kellett
Most, kik vagyunk, megint rejtett.
Nem a németek támadnak,
A vírusok árthatnak.

Üres, minden kihalt

Nem tudom, hogy lesz vége…
De így nem jó, élni, félve!
Kell az öröm, a szeretet…
Mosolyt kérek, emberek!

Nem vagyok a maszkban fogoly,
Alatta arcomon ott a mosoly!

Héber felirat: "mosolygok"
Héber felirat: “mosolygok

A fotókat Joszi készítette, ezek indították el az írást… Köszi, Joszi!