Berepült egy szakadt madárka-család az ablakon…
Több madár, de micsoda madár! Számomra teljesen ismeretlen félék.
Szürke, kopott szárnyaik piszkos benyomást keltettek bennem.
Egyenesen az ünnepre terített asztalhoz repültek és elkezdtek enni és inni.
Zavart. Haragudtam rájuk.
Úgy éreztem betolakodók, nincs itt nekik semmi helyük.
Ez a mi terített asztalunk! Ez itt nem madaraknak van!
Hess! Menjetek innen! Nincs itt helyetek! Nem akarom, hogy itt legyetek!
Egyszercsak észrevettem magamon ezt a haragot, ezt az ellenszenvet.
Éreztem, hogy ez nekem fáj. Bánt engem a saját érzésem, hogy haragszom rájuk.
Madarak. Élőlények. Éhesek és szomjasak.
Mély levegőt vettem. Szégyelltem magam – magam előtt.
Éppen behozták a legfinomabb italt…
Mi szakértelemmel, bólogatva ittuk.
Kicsit talán unottan is.
Már megszoktuk. Semmi különös, természetes.
Odatettem eléjük.
Hívtam. Tessék.
Az egyik észrevette és óvatosan, lassan odamerészkedet.
Egy pici kortyot ivott belőle.
Csak kicsit.
Félénken.
Milyen lehet szakadt madárnak lenni?
Milyen lehet enni, az éhséget és a szomjat oltani, mit sem tudva arról, hogy mi az?
Meghatódtam, könnyes lett a szemem.
Vajon én tudom, hogy mit eszem, iszom?
Tudom, hogy mit kínál a Terített Asztal?
Nyugalmat és örömet éreztem magamban.
És örültem ezeknek az érzéseknek.
Kicsit sajnáltam, amikor kirepültek az ablakon.
Hálás vagyok nekik, hogy jöttek. Köszönöm.
És reménykedem, hogy máskor is jönnek.
Piszkosan is tisztán.
A flock of birds flew through the window …
Birds, but what kind of birds! They were completely unknown to me.
Their gray, worn wings made a dirty impression on me.
They flew straight onto the Set Table and began to eat and drink.
They disturbed me. I was angry with them.
I felt like they were intruders, they had no place here.
This is our set table! This is not for birds here!
Get out of here! There is no place for you here! I don’t want you here!
I suddenly noticed this anger, this aversion on me.
I felt it was hurting me. I was hurt by my own feelings that I was angry with them.
Birds. Living creatures. They are hungry and thirsty.
I took a deep breath. I was ashamed of myself – in front of myself.
The most delicious drink was just being served.
I put some in front of them.
I kind of invited them. Please, here you are.
One noticed it and walked cautiously, slowly nearer.
He took a small sip of it.
Only a little.
A bit confused.
What can it be like to be a torn bird?
How can it be if you just eat, quench your hunger and thirst without knowing what are you getting?
I was touched, my eyes were teary.
Do I know what I’m eating or drinking?
Do I know what the Set Table offers?
I felt calm and glad.
And I was satisfied with those feelings.
I was a little sorry when they flew out the window.
I am grateful to them for having come. Thank you, birds.
And I hope they’ll come again.
Dirty but pure.
