Már egy ideje írok meséket “főleg gyerekeknek, leginkább a Tórából” és már jó néhány megtalálható a mese.tfilin.hu oldalon.
A mai napot (március 4.) nagyon alkalmasnak érzem arra, hogy írjak ezekről a mesékről és nyilvánossá tegyem őket ezen a honlapon is.
Miért pont ma?
Mert az éjjel megszületett egy kedves barátosnőm (Ági) kisebbik lányának (Janka) első gyermeke, egy zsidó kisfiú. Velük együtt én is örömmel vártam ezt a gyereket.
És pontosan ezen az éjszakán a barátosnőm nővérének fiánál (Tamás) is megszületett Izraelben az (immár harmadik) unoka, egy zsidó kislány.
A nevüket, persze, még nem lehet tudni, de hamarosan az is ismertté válik (a fiúnak a nyolcadik napon, a brit mila alatt derül ki.)
Összesen másfél óra eltérés van a két gyerek születése között. Nekem ez egy valódi, fényes csoda. Egy jelzés arra, hogy a (főleg) gyerekeknek született írásaimat, a meséket, útjukra indítsam, úgy istenigazából. Szeretettel.
A YouTube csatorna neve: @BibliaiMesek. Ma, a két újszülött kisgyerek tiszteletére, elindul a BibliaiMesek.hu cím is.
Örülök, ha a gyerekek olvassák, vagy ti, felnőttek felolvassátok a gyerekeknek a a meséket. Minden visszajelzésnek örülök.
Ha gondoljátok, köszöntsétek ti is az újszülötteket az alábbi email címen.
Honlap, ahol a mesék vannak: BibliaiMesek.hu (mese.tfilin.hu)
Youtube, ahol versek, dalok vannak: @bibliaimesek
Email (ahol üzenni lehet): szia@BibliaiMesek.hu