’19 december 18., azaz 20 Kislev, 5780 כ׳ בְּכִסְלֵו תש״פ
Tamásból Haim lett. Megtörtént a brisz, a brit mila, a körülmetélés, 64 évesen.
Bálint, a “szándok”, aki a csecsemőt az ölében szokta fogni, nekem a fejemet tartotta. Közben végig telefonon Elivel beszélgettünk. Sokat nevettem. Rám is szólt a mohel (aki a műtétet végezte), hogy ne mozogjak annyit, zavarja a munkában. Kint Ági és Báruch vártak.
Első utam az iskolába vitt, ugyanis ’19 január 18. volt Mojsi brisze. A nagypapa lett volna az első, akinek Bálint oda akarta adni a gyereket. Mivel éppen kiment, ezért (nagy meglepetésemre) engem szólított (hirtelen “eldobtam” a fényképezőgépemet és szaladtam), én kaptam a kezembe. Ez valamiféle erős köteléket hozott létre köztünk (legalábbis én így érzem). Azt hiszem, ez is fontos része volt annak, hogy én is beléptem Ábrahám szövetségébe 11 hónappal később, méghozzá Bàlint hívására. (A Haim név Glitzi ötlete volt.)
Ma vettem észre, hogy Baba is ott volt! Az iskolai fotón, mögöttünk, az ajtón oda van írva: Baba!
Tegnap volt Mojsi születésnapja. Mazel Tov !