Szerették egymást, boldogok voltak. Amikor csak lehetett, kézenfogva sétáltak a napsütésben. Szerették a világosságot és örültek a meleg napoknak.
A gyerek a nyár legmelegebb időszakában érkezik. Nagyon várták, készültek rá.
A gyerekszobát igyekeztek olyanra alakítani, hogy az erős fény ne zavarja a kicsit és a hőmérséklet se legyen túl forró. Az ablakra kívülről napellenzőt szereltek, leereszthető faredőny és dupla szigetelésű ablak védte a szobát. Vettek egy mozgatható légkondicionálót is, amivel hűteni lehet.
Mindent elkövettek, hogy az általuk olyannyira szeretett nap ereje csökkent mértékben érkezzék a kicsi szobájába, neki még nehéz ezzel megbirkóznia.
A gyerek nemét még nem tudták és nevet se terveztek még neki.
A szobának, amit a kicsinek teremtettek azonban már adtak nevet: Tzimtzum.
Mi ez a kis történet?
Nekem a Tzimtzum egy pozitív dolog, egy térteremtés, olyan hely létrehozása, ami védve van a túl erős behatástól. A mesében az erős napfénytől és a forróságtól védik azt a kis lényt, aki ezt még nem képes igazán elviselni.
Számomra a világ teremtéséhez Hásem létrehozott egy ilyen kis “védett világot”, ahová a teljes fény alig alig szivárog be, megvédve ezzel minket attól, hogy elégessen. Igaz, ez az isteni fény majdnem teljes kizárását jelenti, Hásem jelenlétének majdnem teljes láthatatlanságát hozza létre. Így keletkezett tér és idő, amiben az ember élni tud (szabad akarattal, döntési lehetőséggel) addig, amíg eléggé felnőtt lesz ahhoz, hogy felismerje így is, itt is, Hásem jelenlétét.
Azt gondolom, ha Hásem azt gondolta, hogy szükség van Tzimtzum-ra, akkor elfogadhatom, hogy igaza van, helyes döntés volt és ezzel egy pozitív lépést tett értünk. Biztos teremthette volna másképp is a világot. Ha így teremtette, akkor így volt helyes.
Ezért Tzimtzum ennek a blognak a címe és ezért szeretném ezt a nevet (egyszer majd) saját nevemként is használni.